Ott az erő, ahol az új toner időben házhoz ér

Az utóbbi néhány évben rendkívüli módon foglalkoztat az, hogy hogyan és miként tudok energiát spórolni: nem csak abban az értelemben, hogy most lekapcsolom-e a villanyt, vagy éppen meddig folyatom a vizet. Arra is gondolok, amikor erről beszélek, hogy például mennyire összpontosítom egy helyre az utazásokat, mennyire csoportosítom a teendőimet azért, hogy ne kelljen többször autóba ülni. Vagy hogy mennyire várok össze bizonyos tevékenységeket azért, mert egyben gazdaságosabb elvégezni, mint egyesével. Szóval ilyesmiket értek az alatt, hogy igyekszem spórolni. Ennek egy egészen különös módja toner rendelés is.

Hogyha valamilyen nyomtatóval kapcsolatos eszközre van szükségem, mint mondjuk tintapatronra vagy tonerre, akkor már egy ideje megvan a jól bevált hely, ahonnét rendelni szoktam. Egészen ipari fogyasztója vagyok a termékeknek, sokat kell ilyen eszközökből használnom, ezért gyakori megrendelő vagyok.

A cég, akiről most szó van a https://nyomtatoalkatresz.hu/toner oldalon érhető el, ők a nyomtató alkatrészek ászai. Rengeteg termék megtalálható a kínálatukban, a teljesség igénye nélkül néhányat felsorolnék:

  • tonerek
  • tintapatronok
  • dobok, fixálók és transzferek különböző nyomtatókhoz
  • lézerkellékek
  • festékszalagok
  • faxfilmek
  • fotópapírok és nyomtatópapírok.

Amellett, hogy ezek mind megtalálhatók náluk még ezeken a kategóriákon belül is óriási a választási lehetőség. A tonerek és a tintapatronok között egyértelműen ott van az összes nagy gyártó és azoknak a hihetetlenül széles termékpalettája. Egészen elképesztő megnyitni azokat az aloldalakat, például véletlenszerűen rábökve egy márkára a https://nyomtatoalkatresz.hu/toner oldalon… Aztán ami ott fogad mennyiségben, az egészen hatalmas wow élmény. Legalábbis nekem mindig az. Egyszerűen elképesztő, hogy mennyiféle ilyen termék létezik és hogy a nyomtatoalkatresz.hu-ról ezeket mindet meg is lehet rendelni.

Ráadásul az is erősen mellettük szól, amivel nyitottam a cikkem elején: a spórolás, pénzzel, idővel és energiával. Az ő esetükben ez úgy valósul meg, hogy minél többet rendelek egy termékből, annál nagyobb kedvezménnyel juthatok hozzá, ha a darabárat figyelem meg. Így mondjuk ha veszek egy konkrét példát, az egyik nyomtatómba való tonert, akkor annak az árai a következőképpen alakulhatnak:

  • egy toner rendelése esetén a bruttó ár 48 648 Ft (nettó: 38 290 Ft)
  • két toner rendelése esetén a bruttó ár már csak 47 866 Ft / db (nettó: 37 690 Ft)
  • három, vagy annál több toner rendelése esetén a bruttó ár csupán 46 977 Ft / db (nettó: 36 990 Ft)

Ez tehát azt jelenti, hogy lényegesen tudok spórolni akkor, hogyha kicsit előre gondolkozok és együtt adom le a rendelést a megfelelő termékekre. Annál is inkább, mert azt gondolom, hogy a másik része egy ilyen folyamatnak, ahol rengeteget lehet spórolni az a szállítás.

A https://nyomtatoalkatresz.hu/toner oldalon is olvasható módon a szállítás ingyenes ebből a webshopból kivétel nélkül, minden esetben. Ez remek dolog, azonban ha kicsit környezettudatosan próbáljuk vizsgálni a helyzetet, akkor eljuthatunk oda, hogy ebből a szempontból is érdemes egységrendeléseket leadni, nem pedig egyesével berendelni a dolgokat hétről-hétre. Persze ezt akkor tehetjük meg, hogyha a felhasználásunk engedi, vannak itt is kivételek – bár jó szervezéssel azt hiszem minden megoldható. Én minden esetben együtt rendelek meg több terméket, mert hiszem azt, hogy van értelme arra odafigyelni, hogy ne járassunk feleslegesen minden héten egy futárt. Ő füstöli az üzemanyagot én meg igazából még rosszabbul is járok anyagilag, hiszne nem élek a kedvezményes árral.

Azt még szeretném megjegyezni, hogy bizonyos eszközökből nem csak az eredeti márkás holmikat lehet innen beszerezni, hanem az olcsóbb, utángyártott verziókat is. Ez nagyon jó ajánlat, mert ki lehet tapasztalni vele szépen lassan, hogy megéri-e az olcsóbbat rendelni és aztán ha igen, akkor nyert üggyel át lehet rá állni. Sajnos azokból a termékekből, amiket én használok pont nem lehet kapni náluk utángyártott cikkeket, de ez kizárólag azért van, mert a munkám miatt nagyon speciális berendezéseket használok. De másnak azt hiszem még hasznos lehet egy ilyen információ!

Könyvjelzőzzétek magatoknak ezt a hasznos oldalt, hátha egyszer úgy adódik, hogy ingyenes kiszállítással rendelnétek tonert, tintapatront, vagy igazából bármilyen nyomtató alkatrészt vagy eszközt. Egyszerű megjegyezni, így hangzik: https://nyomtatoalkatresz.hu/toner.